Címke: gerinc

Csecsemő szellemi fejlődése

1 hét múlva tölti be a kisfiam az 5. hónapot. 38 hétre, programozott császármetszéssel született. Bizonytalanság gyötör a kisfiam fejlődését illetően. Kisfiam már nyúl dolgokért, fél kézzel, illetve egyszerre két kézzel is, ezeket hosszabb-rövidebb ideig megtartja, a csörgőt rázza, de nagyon ritkán, inkább elvétve veszi ezeket a szájába. Amit a szájába vesz, az az előkéje, vagy a pelenkája, esetleg – ha a karomban van – a pólóm ujja, stb. Az egyik internetes oldalon azt olvastam, hogy ez az értelmi fejlődés elmaradásának a jele. Kisfiam a kezét még nézegeti, de már egyre ritkábban, a lábát azonban még nem fogta meg, nem vette a szájába. Ha például a hordozójában ül, akkor azt is nézegeti. Háton fekve fel-fel húzza a lábát, esetleg megrúgja a játékhídon lévő játékokat (hogy ez mennyire szándékos, azt nem tudom). Az első időben egyáltalán nem fektettem a hasára. Az utóbbi hónapokban sokat gyakoroltuk a hason fekvést, és most már 20-25 percet is kibír sírás nélkül hason. A fejét szépen, stabilan tartja mind hason, illetve ülő helyzetben is, de magától ülni még nem tud. Hason fekve az alkarjára még nem támaszkodik, a karja elől van, kitámasztja magát. Hason fekve ritkán nyúl még tárgyakért. Ma vettük észre, hogy a fenekét többször felfelé kinyomta, így nyomta előre egy kicsit magát. Forogni még nem forog, háton fekvésből oldalra, hátra nyomja kis fejét, mellkasát kiemeli, de az hiányzik még, hogy a lábával elrúgja magát. A keze azonban rengeteget van a szájában, csorog a nyála, ami lehet talán a fogzástól is, bár ennek még látható jele nincs az ínyén. Kisfiam 3100 grammal és 54 cm-rel született, a fejkörfogata 34 cm volt. Most pontosan 7 kg, 64 cm, és a fejkörfogatát én 41 cm-nek mértem. Annyi mindent olvasni különböző oldalakon, és én sokszor elszomorodom, mert azt gondolom, hogy a kisfiam nagyon el van maradva a mozgásfejlődéssel. Mit gondol, jogosan aggódom, vagy sem? Ha igen, akkor mit tegyek?

Axiális izmok gyengesége

Kisfiam 3 hónapos. A 40. héten, 9/10 Apgarral született, problémamentes terhesség végén, farfekvés miatt császárral. Fejlődésneurológiára járunk, ahol 6 hetesen a következőt állapították meg: "felrugaszkodáson kívül fejemelése nem váltható ki". 5 héttel később, a kontroll: "felrugaszkodáskor fejét stabilan hozza, de azokban a helyzetekben, ahol a fejtartás retroflexioval járna, nem teljesít. Nyaki röntgen mérlegelendő, 5 hét múlva kontroll". Már 2 kórház radiológiájáról javasoltak el, mondván, ilyen pici babánál kétoldali nyaki gerincfelvételt nem tudnak készíteni, és nem is biztos, hogy indokolt. Hason tartva a baba a fejét nem emeli, egyik oldalról a másikra átfordítja, de orra jóformán végig súrolja az ágyat. Mindemellett, a leleten rajta van, hogy kutacsa kötőszövetesen zárul, UH során az orvos annyit mondott, "eddig még jó". Nem valami megnyugtató megjegyzés. Mit gondol a 2 dologról? Mennyire kell megijednünk? Félelmem középpontjában a kérdés, ugye megtanul majd járni és a kutacs záródás sem jelent szellemi problémát? Korai a kutacs záródása, nem? Mit javasol, merre tovább? Készítsük el a röntgent?

Csecsemő hason fekvés

Tisztelt Doktor! Kedves doktor úr/hölgy aggodalommal tölt el, hogy a most 8 hónapos babám nem szeret hason lenni. Már tud állni és ülni nagyon sokáig sőt lépeget is, ha megfogom a hónalját, tudom, hogy nem igazán tesz jót neki a komp, de tudja már használni és sokat lépeget "ralizik"vele. Mászásra is próbáltam tanítani, tesz egy pár kúszást hátrafelé 1-2 néha túrja a fejét a földbe aztán fordul egyet és már húzza fel magát ülésbe, vagy addig sír még én nem segítek rajta. Nem érdekli a mászás jobban érdekli a járkálás. Lehet, hogy én rontottam el a komp miatt, de anyira élvezi. Lesz-e problémám amiatt, ha kihagyja a mászást? Mit tegyek annak érdekében, hogy mászon is? Előre is köszönöm válaszát. Üdvözlettel: ...

close