Alvásproblémák csecsemőnél

Orvos válaszol rovat
Kedves Doktornő!

Kisfiam 4 hónapos múlt. Egy nyugodt, vidám, erős és kiegyensúlyozott baba. Kezdettől fogva nem volt elegendő tejem, így a fiam félig anyatejes, félig tápszeres babaként cseperedett. Most jutottunk el arra a szintre, hogy csak napi kb. 70 g tejem van, amit azért lefejek neki. Így túlnyomórészt tápszert kap most már. Egy kis almapüré bevezetését kezdtem el, amit nagyon szeret.
Eddig csak egyszer ébredt fel hajnalban 5 óra körül enni, de néha már képes volt át is aludni az éjszakát.
Kb. másfél hete kezdődtek az alvási problémák. Másfél óránként ébred éjjelente, ami nagyon fárasztó nekünk. Ő külön kiságyban és külön szobában alszik a kezdetektől fogva, de szomszédos szoba lévén azonnal meghallom a nyöszörgését.
Két dologra gyanakszom: a kezdődő fogzásra és a mozgás fejlődésére. Valószínű, hogy elkezdődött a fogzás, mert rengeteget rágja az öklét és minden más tárgyat is. Duzzadt és fehéres az ínye. Néha nyálzik is, de az még elviselhető szinten van.
2 hete tanulta meg hogy miként lehet átfordulni hasra háton fekvésből. Ezt előszeretettel gyakorolja nappal is és sokat fordulgat (tehát inkább hátról hasra). Mi parányi korától a háton fekvéshez szoktattuk és nem is tudna hason elaludni.
Amikor éjjelente jajgatva riaszt minket (úgy 1,5 óránként), akkor befutunk hozzá. Többnyire ő ilyenkor fel sem ébred teljesen, inkább félálomban találom. Rendszerint megpróbál átfordulni hasra (tovább nem megy a dolog és ilyenkor elakad a tudománya, majd segítségért kiált), vagy teljesen felkúszik a hátán az ágy fejrészéig és mivel ott az ágy falába ütközik, így szintén tehetetlenül vergődik. Összefoglalva tehát sokat forgolódik és mocorog szegénykém félálomban. Olyan mintha éjjel is a fordulást és a háton-oldalt-kúszást gyakorolná (csak nagyon sután). Ilyenkor visszafordítom a hátára, beadom neki a cumit és ő azonnal békésen alszik tovább. Csak hajnali 5 és 7 óra között kap tápszert, ahogy eddig is, mert ebben nem kellett változtatnom.
Nem tudom, hogy a kisbabám a fogzás miatt hánykolódik, forog ennyi és alszik nyugtalanul. Mért van az, hogy kitalálta, félálomban végig kússza-mássza a kiságyat, amíg valamelyik ágyszélben el nem akad? Esetleg a fogzás okolható a nyugtalan alvásért és a sok fordulásért. Érdemes homeopátiás bogyókkal próbálkozni? Mi lehet a valódi ok és meddig tarthat ez a borzasztó nyugtalan alvása?

Köszönettel várom válaszát.
2011. 01. 13. | 12:57

Kedves Kérdező!

Kérdésében összefoglalta gyermeke “nyugtalanságának” lehetséges okait.
Ha éhségre gyanakszik esti etetéskor adhat neki kiegészítésként laktatóbb ételt (püré,tejpép). A fogzás nagyon kínzó lehet, ami megébreszti alvásából, ilyen esetben rágóka, szájecsetelő, esetleg fájdalomcsillapító alkalmazás jótékony lehet. (Homeopátiás gyógyszert nem tisztem javasolni.)
Mivel gyermeke egyre mozgékonyabb, ébredést követően vagy ha nyugtalan használja képességeit, egyre többet mozog a kiságyban.

Orvosszakértő 2011. 01. 17. | 08:44
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close