Mozgásfejlődés

Orvos válaszol rovat
Tisztelt Doktor!

Kislányom 2010. július 5-én született császármetszéssel. Három hetes koráig tudtam csak szoptatni azóta tápszeres (persze minden alkalommal próbálkoztam, egészen 3 hónapos kora végéig). Eddig minden rendben volt, szépen fejlődött.
Decemberben kezdtem először aggódni Hanga lányom mozgásfejlődése miatt. Már akkor javasolta a védőnőnk, hogy ha szeretném beszélhetünk egy konduktorral, ugyanis nem fordult még hasra (5 hónapos volt). December 27-én sikerült, azóta folyamatosan csinálja. Visszafelé nem fordul a hasáról, emiatt is aggódom, eddig azt hallottam ismerőseimtől, hogy emiatt annyira nem kell, mert náluk is kimaradt és azóta meg már jár a gyerek. Tényleg nem kell emiatt aggódnom?
A másik problémám az, hogy a védőnőnk szerint ill. mások szerint is már másznia kéne. Hátrafelé ügyesen kúszik, négykézlábra való állásának a jelét nem látom. Emiatt aggódom a leginkább, tudom fontos a kúszás az agyféltekék működése miatt. Elvileg március végén bejelentkeztünk a konduktorhoz már csak a magam megnyugtatása miatt is. Sajnos van a környezetünkben mozgásfejlődéssel küzdő párunk (nem családtag).
Tudom, hogy vannak babák akik mindent más időben csinálnak és nem szabad összehasonlítani őket, csak nem szeretném ha későn fordulnék segítséghez. Mit tehetek még a gyermekem fejlődése érdekében? Van valamilyen torna, ami segítene? Próbálom ösztönözni, hogy a játékát húzom előtte, kisebb-nagyobb sikerrel. Arra is gondoltam, hogy esetleg gyengébbek a lábizmai, vigyem úszni? Kell-e egyáltalán aggódnom? Olyan nehéz, mert olvasom a cikkeket és hallom családomban a gyerekes szülők reagálását, védőnőnk véleményét ezzel kapcsolatban. Nem tudom már hogy kinek higgyek, és már azt sem, hogy mikor mit kell tudnia a gyereknek.
Köszönöm szépen, remélem mielőbb kapok választ!

Üdvözlettel: ...
2011. 02. 19. | 18:06

Kedves Kérdező!
A gyerekek mozgásfejlődése különböző ütemű. Nem egyforma időben kezdenek el bizonyos fejlődési fázisokat és vannak akik ki is hagyják egyiket-másikat. A leírásából én súlyos elmaradást nem észlelek a fejlődésében, lehet, hogy egy kicsit lustább, de ha meg akar nyugodni, vigye el fejlődésneurológiai vizsgálatra egy gyermekneurológushoz. Ő biztosabb választ tud adni, és ha ott úgy látják jónak, majd javasolják a mozgásfejlesztését. Ha nincs semmi baj, akkor hagyni kell a saját ütemében fejlődni a babákat. A leírásból én felmérni nem tudom, ezért mihamarabb vigyék el gyermekneurológushoz, hogyha kell a fejlesztése is mihamarabb elkezdődhessen.

Orvosszakértő 2011. 02. 22. | 09:02
Szóljon hozzá!
Kommentezéshez lépjen be, vagy regisztráljon
close