A fogzás tünetei

A négy-hat hónapos kisbabák szülei jól ismerik a jelenséget: a baba állandóan a szájába gyömöszöli az öklét, folyamatosan nyáladzik, rosszul alszik, sokszor felsír. Ezek a tünetek mind a fogzásra utalhatnak.

A fogzás tulajdonképpen az a folyamat, melynek során az úgynevezett tejfogak egymás után megjelennek, “átütik”, áttörik az ínyt. A fogzás első tüneteivel már a három-négy hónapos kisbabák szülei is találkozhatnak, de az első fogacskák általában a hatodik és a nyolcadik hónap között jelennek meg. Az összes, 20 tejfog megjelenése akár éveket is igénybe vehet, az utolsó őrlőfogak általában a második és a harmadik életév között törnek át.

A fogzásnak sokféle tünete lehet, ezek gyermekekként, sőt fogakként is változnak, mint ahogyan az is, hogy mennyire veszi igénybe a kisbabát a fogzás. Vannak olyan babák, melyek alig mutatnak fogzási tüneteket, másokat viszont nagyon megvisel ez a folyamat.

Mivel a fogzás nem egyik pillanatról a másikra történik, és akár hónapokkal azelőtt is elkezdődhet, hogy a fogacskák valóban megjelennének, a fogzási tüneteket könnyen összekeverhetjük más problémákkal is, például hasfájással. A fogzás üteme, illetve annak tünetei nincsenek összefüggésben sem a gyermek egészségével, sem a későbbi képességeivel.

Fogzási tünetek

A jellegzetes fogzási tünetek közé tartozik az íny érzékenysége, fájdalma, duzzanata, esetleg kipirosodása. A kisbaba a szokásosnál többet nyáladzhat, és a nyál miatt a száj körül bőrpír, kiütések jelentkezhetnek. Sok baba nyűgösebb, sírósabb, bújósabb lehet, mint máskor, az esetleges fájdalom miatt rosszabbul alszik, többször ébred éjjel. Szintén jellegzetes tünete lehet a hőemelkedés (a magas láz azonban nem).

Fogzáskor változhat a viselkedés

A kisbaba viselkedésében megfigyelhető, egyéb árulkodó tünetek lehetnek például a játékok, tárgyak rágcsálása, a kéz vagy az ujjak állandó szájba vétele. Ez ugyanis enyhítheti az ínyek irritációját. Néhány kisbaba visszautasíthatja a felkínált anyai mellet vagy a cumisüveget, étvágytalanná válhat.

A nyál irritáló hatása miatt esetenként hasmenés vagy a széklet színének megváltozása is jellemző lehet. Az ínyet érintő fájdalom a fülek irányába is kisugározhat, ezért néhány kisbabánál a fogzás tünete lehet a fülek piszkálása, húzogatása is.


close