Csecsemő mozgásfejlődése

A csecsemő mozgásfejlődése tulajdonképpen az anya méhében elindul, már a várandósság 6. hetétől megfigyelhető a magzat mozgásai. Ezek eleinte spontán jellegűek, a reaktív formák később jelennek meg.

Már jóval lazább a kéthónapos csecsemő tartása, mint egy újszülötté. A fejét hason fekve képes felemelni, és el tudja fordítani a fejét az egyik oldalról a másikra.

Három hónaposan ebben a helyzetben a fejét már magasabbra tudja emelni, az alkarjára támaszkodik. Ki tudja emelni a mellkasát, és az oldalára tud fordulni.

Átfordulás

A következő fordulópont akkor következik be a baba életében – rendszerint 4 hónapos és féléves kora között –, amikor átfordul a hasára. Pár héttel később pedig már vissza tud fordulni a hátára.

Kúszás, felülés

Rendszerint 7 hónapos korukban elkezdenek kúszni, ezt néha megelőzi a négykézláb hintázás, előre és hátra. A kúszás után nem sokkal a babák megtanulnak segítség nélkül felülni.

Felállás

Szabaddá válik mind a két kezük, elkezdenek manipulálni, illetve később megkapaszkodnak a tárgyakba és felállnak. Ezt 8-10 hónapos kor között érik el.

Önálló járás

Az önálló járás egyéves korukban, annak környékén, vagy valamivel később alakul ki.


close